a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
10 Mar
A Samsung sem szeretne kimaradni az eBook őrületből, a CES-en már bemutatott saját olvasóját a Samsung eReadert tegnap már hivatalosan is az útjára bocsájtotta az Egyesült Államokban. Ez a jól ismert E Ink technológiát használja és 6 hüvelyk átmérőjű szürkeárnyalatos 600×800 képpont felbontású kijelzővel rendelkezik. Érdekessége, hogy nem érintésérzékeny kijelzőt kapott, hanem egy mágneses rezonancia alapú navigációs pálcával vezérelhető, így akár arra is lehetőségünk van, hogy a könyvek margóján megjegyzéseket helyezzünk el. A Samsung olvasói egymás között meg is tudják osztani a tartalmakat Wi-Fi-n keresztül.
A Samsung megegyezett a Barnes and Noble könyvkiadóval is, az olvasón keresztül így elérhetővé válik a cég több mint egy millió darabból álló könyv és újság adatbázisa is olyan speciális funkciókkal mint például a LendMe, amelynek segítéségével más felhasználóknak kölcsön is adhatjuk elektronikus könyveinket maximum két hétre. Emellett a készülék a Gooble Books elérésére is alkalmas. Képes megnyitni az ePub, PDF (sajnos a szöveg áttördelésére nem képes), szöveges, BMP és JPG állományokat, a beépített 2 gigabájt memóriája pedig microSD kártyával bővíthető. Tartalmaz Wi-Fi is Bluetooth adaptert is, az elsővel az internetet képes elérni, a másodikkal pedig Bluetooth fülesekkel vagy egyéb hangeszközökkel köthető össze. Képes Outlook naptárunk adatainak szinkronizálására is.
Forrás: PC World
9 Mar
Rengeteg a kérdés a Microsoft Office 2010 frissítés akciójával kapcsolatban, amelynek keretében most vásárolt Office 2007 felhasználói ingyenesen frissíthetnek majd Office 2010-re. Az akcióról mi is beszámoltunk, azóta a Microsoft közzétett egy FAQ-t, amely a leggyakoribb kérdésekre ad választ. Sajnos a legfájóbb pont, hogy ugyan rengeteg nyelven elérhető az akció, de a magyar nincs közöttük
. Ennek ellenére érdemes tisztában lenni azzal, hogy miként működik a program, mert hátha mégis szerencsénk lesz.
Ebből a FAQ-ból csemegézem most, a teljes angol nyelvű FAQ itt elérhető.
8 Mar
Írtunk itt a blogban múlt héten arról, hogy a Microsoft eddig 90 millió Windows 7 licencet értékesített. Most nyílvánosságra hozták idei terveiket is, amely nem kevesebb mint 300 millió példány eladását tűzi ki célul.
6 Mar
Ahogy mi is beszámoltunk róla (http://www.c-enter.hu/tudastar/hirek/megerkezett_a_microsoft_b.html) megérkezett a Windows böngészőválasztó képernyője, amelyet a Microsoft az Európai Bizottsággal kötött megegyezésének értelmében épített be az operációs rendszerébe.
6 Mar
5 Mar
5 Mar
Peter Klein a Morgan Stanley technológia konferencián jelentette be, hogy ezidáig 90 millió Windows 7 licencet értékesítettek, ezzel ez lett minden idők legjobban fogyó operációs rendszere. A Windows 7-nek alig három hónap alatt sikerült elérnie tíz százalékos piaci részesedést. A Microsoft jelenleg is készíti az operációs rendszer első javítócsomagját, amelynek bétaváltozata júniusban, végleges verzijóa pedig szeptemberben jelenik meg.
4 Mar
4 Mar
A Google-on történt támadások amatőrök munkái lehettek
http://www.computerworld.com/s/article/9165518
Jabra Headset: Stílusos külső, hordozható töltő
http://www.computerworld.com/s/article/9163138
3 Mar
Legutolsó hozzászólások