blog.center.hu

a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről

Archive for September 24th, 2009

Az IBM Lotus Connections 2.5-ös verziója mikro-blog, file megosztás és egyéb web2 eszközökkel bővült. A programot először egyébként még 2007-ben mutatták be, van benne wiki eszköz, mobil támogatás az iPhone-hoz és a Nokia Series60 operációs rendszerrel ellátott telefonjaihoz. Ráadásul bizonyos funkciók már kisméretű kijelzőn, azaz okostelefonon keresztül is elérhetőek, arra optimalizát változatban.

 

Tovább a bejegyzéshez »

Mitől függ a számla teljesítésének helye?

Lassan már nem lesz olyan év, negyedév vagy hónap, amikor a cégvezetőknek (és persze a kollégáiknak) ne kellene valamilyen új szabályt, módosítást megtanulniuk.

A januártól hatályos új áfacsomag jelentősen megváltoztatja az áfaszabályozás olyan kulcsterületeit, mint a teljesítés helyének meghatározása határon átívelő szolgáltatások esetében.

http://hvg.hu/kkv/20090917_szamla_szekhely_telephely.aspx 

 

Nem tudom ki az aki még emlékszik a HP  – Compaq fúzióra, annak hatására a két cégre, de még inkább a két márkára? Bennem élesen él még az emlék.

Ha rákeresünk a Google-ben “a hp felvásárolja a compaqot” szövegre, akkor elég sok találatot kapunk. Úgyhogy sikerült azt is felidéznem, hogy ez még 2001-2002 során történt. Utána évekig, sőt talán még ma is vásárolhatunk olyan HP számítógépet (notebookot), ami Compaq márkajelzés alatt érkezik.

Tovább a bejegyzéshez »

CELSIUS Ultra PC bemutatására a németországi Landshutban megrendezett több mint 300 résztvevős KnastLAN játékpartin került sor. A LAN-partinak egészen különleges helyszín adott otthont: egy régi, használaton kívüli börtönépület Landshut központjában. A bemutatón közvetlen, cenzúrázatlan visszajelzést akartunk kapni a gépről a profi vagy műkedvelő játékosoktól. A globális bevezetést hetekkel megelőző bemutató egyben azt is demonstrálta a résztvevőknek, hogy mennyire fontosnak tartjuk véleményüket. A rendezvényen Rajat Kakar – a Fujitsu Technology Solutions klienscsoportjának alelnöke – személyesen beszélgetett a játékosokkal. A partiból igazi Web 2.0 rendezvényt varázsoltunk: a rendezvényről szóló élő híradások és képek a Twitteren és a Facebookon is megjelentek.
Minisite:     http://ts.fujitsu.com/rl/celsiusultra/
flickr:           http://www.flickr.com/photos/fujitsuts/
Twitter:       http://twitter.com/fujitsu_gaming
Facebook:
http://www.facebook.com/pages/CELSIUS-Ultra/107569625923?v=wall&viewas=1214584277&ref=ts

Mindig is érdekelt ez a téma, hogyan lehet open source, azaz nyílt forráskódú rendszerekből, programokból profitot termelni. Az alábbi cikk angol nyelven megpróbál erre a kérdésre választ adni:

http://blogs.computerworld.com/14798/open_source_profits_proprietary_fails

A Világgazdaság cikke.

A kormány által benyújtott legújabb adótörvény-módosító javaslat társasági adót érintő szakaszai elsősorban a válságkezelés érdekében vezetnének be kedvezőbb szabályokat, illetve az adóelkerülés megakadályozását célzó, korábban elfogadott szabályokat módosítják, pontosítják, illetve szigorítják elfogadásuk esetén. A Deloitte a legfontosabb várható változásokat összegezte.

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=290056

 

Új ENERGY STAR 5.0 követelmények

Az Environmental Protection Agency (EPA) ismét szigorította az Energy Star embléma használatához teljesítendő követelményeket. Az ENERGY STAR® 5.0 specifikációja több termékkategóriát tartalmaz az ENERGY STAR® 4.0 változathoz képest, és az értékelés módja is változott. Az egyes működési állapotokhoz megszabott abszolút határértékek helyett például az új rendszer a jellemző éves energiafogyasztást (TEC/kWh) méri.

A Fujitsu több termékére már megszerezte a tanusítványt:

http://www.fujitsu-info.hu/newsletter/09/kliens/energy_star.html

Warner zenék a Vodafone-nál

Szerződést kötött a Vodafone a Warner Music lemezkiadóval, amelynek értelmében előfizetőinek másolás elleni védelem nélküli zenéket kínálhat. A bevételeket tekintve a világ legnagyobb mobilszolgáltatója korábban már hasonló szerződést kötött az EMI Group, a Universal Music és a Sony Music kiadókkal, így a Vodafone az első mobilcég, amely mind a négy nagy lemezkiadó zenéit forgalmazhatja hálózatain keresztül. Az üzlet egyik fontos eleme, hogy a zenéket másolás elleni védelem nélkül lehet letölteni, így nem csupán mobilokon, hanem bármilyen, zenelejátszásra alkalmas eszközön meg lehet hallgatni azokat. Pieter Knook, a brit távközlési vállalat internetes szolgáltatásokkal foglalkozó részlegének igazgatója szerint éppen ezért hatalmas az érdeklődés a felhasználók részéről.

Forrás: IT Business hírlevél

Lesújtott az áfaemelés

Tizenhárom éve nem látott mértékben estek a kiskereskedelmi eladások Magyarországon.

Szerencsére azonban a cégünk nem tartozik a klasszikus kiskereskedelmi boltok közé, bár természetesen van kiskereskedelem nálunk is. Még inkább szerencse, hogy a forgalom nem csökkent, hanem nőtt az utóbbi időben.

“A forgalom volumene 6,6 százalékkal maradt el júliusban az előző évitől, de egyetlen hónap alatt is két százalékot meghaladó volt a zsugorodás.”

A statisztikák a kiskereskedelem esetében leginkább a nagy, retail üzletek (pl. élelmiszer területen T…o, C…a, Au…n, de ide sorolhatók a nagy elektronikai üzletek is) forgalmát képesek mérni, ami nem csoda, hiszen náluk van napi több száz milliós árbevétel.

A hír azért érdekes.

http://vg.hu/index.php?apps=cikk&cikk=289948 

 

Ez meg milyen hír? Nem elég, hogy gazdasági válság van, még így is, még most is folyamatosan megy a lenyúlás, a pénzek visszafolyatása, a politikusok / pártok finanszírozása.

A múl héten részt vettem az IVSZ szokásos, éves MENTA (www.ivsz.hu/menta) konferenciáján (amiről néhány poszt került is közben a Twitter oldalunkra www.twitter.com/centerhu). A konferencia második napján Kupa Mihály is előadást tartott, nem tuttam nem meghallanni a mondatát, amikor felemlegette, hogy vajon éppen most miért van ilyen sok útépítés Budapesten?

Mindenki gondol amit akar.

(Csak egy zárójeles megjegyzés, hogy előadást tartott Heim Péter is (alapkezelő, közgazdász) aki szerint jelenleg még a hazai fiskális politika is jobb, mint a monetáris!)

 

http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=421239

Dollár milliárdokban mérhető üzleti korrupció lassítja világszerte a válságból való kilábalást – állítja jelentésében a Transparency International (TI).

Like our blog!


 

September 2009
M T W T F S S
« Aug   Oct »
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Itt vagyunk :-)

CENTER.HU on Facebook