a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
5 Oct
Olvasom az újságokat, az internetes híreket és közben vadászok a gazdasági válsággal kapcsolatos információkra. Persze vannak akik eleve ki sem ejtik ezt a szókapcsolatot, mintha valami babonától félnének. De találtam pénteken egy üde színfoltot is, amely azt taglalja, hogy a válság jót tesz az egészségnek:
http://blog.center.hu/2009/10/02/a-gazdasagi-valsag-jot-tesz-az-egeszsegnek/
De szorosabban a témánál maradva, a hírek, a beszélgetések során két nézet ütközik, a W és a V. A W alakú válság során a gazdasági visszaesést fellendülés követi, de ez még nem a válság vége, egy újabb visszaesés után indul csak tartós növekedésnek a gazdaság. A V alakú válság során a recessziót azonnal fellendülés követi. Persze a V helyett sokan L alakú válságról beszélnek, mert a hirtelen visszaesést lényegesen lassabb felemelkedés követi. Ez a vita azért lett igazán éles, mert idén tavasz óta úgy tűnik, hogy fellendülő szakaszba került a világ és már sokan úgy érzik, hogy jobban visszapattant, mint kellett volna. Ebből pedig egyenes következik az, hogy mégis csak a W alakot fogjuk még leírni. Ami minden vállalkozónak rossz hír, hiszen sokan már a tartalékaik vége felé járnak.
A portfolio.hu-n találtam egy újabb cikket a témában, Stephen Wood-al, a Russell Investments vezető elemzőjével. Wood arra hívja fel a figyelmünket, hogy a világgazdaság még csak egy átmeneti állapotbaban van, a fellendülés pedig a várakozásokkal ellentétben hosszan elnyúló lesz (L alak). Az elemző szerint a mostani makroadatok csupán amiatt mutatnak javulást, mert a kormányzatok továbbra is lélegeztetőgépen tartják a gazdaságokat, azaz pumpálják be az állami pénzeket a gazdaságba.
Ez nehéz ügy, engem is foglalkoztat a kérdés, hogy vajon az országok (a kormányok) meddig bírják ezt a lélegeztetőgépet működésben tartani? Illetve, hogy a belepumpált pénz mikor ér ki a “piacra”? Sok olyan eset van, amikor hiába adunk a kereskedelmi bankoknak pénzt, ha azok ugyanolyan szigorú feltételek mentén akarják kihelyezni, vagyis senki nem jut megfelelő mennyiségű hitelhez. A forgóeszköz és beruházási hitelek hiánya szépen lassan minden beruházást ellehetetlenít. Nálunk, Magyarországon is. Az állam két hazai többségi tulajdonban lévő kereskedelmi banknak (mindkettő hárombetűs) is többszáz (!) milliárd forintot adott azzal a céllal, hogy a vállalkozásokhoz helyezzék ki. Én nem hallottam a sikersztorikat, az elégedett ügyfeleket, vagyis azt gyanítom, hogy messze nem megy nekik sem jól – nem tudják vagy nem akarják a pénzt a cégekhez kihelyezni.
Úgy tűnik a magyar államnak és kormánynak épp van elég dolga más területekkel, de félő, hogy mire észreveszik ezt a problémát, addigra már sok kis- és közepes vállalkozás értelmetlenül megy tönkre. Remélem nem így lesz…
Egy hozzászólás ehhez: "Nem lesz gyors gazdasági fellendülés! (?)"
Ide tartozik még ez is:
Roubini már a következő válságot jósolja
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=422361
Szóljon hozzá