a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
10 Oct
A Wall Street Journal névtelen belső forrásra hivatkozva csütörtökön megírta, hogy a Dell az USA-ban az AT&T hálózatán hozza forgalomba első okostelefonját. A telefon Android-hoz hasonló Linux operációs rendszerrel kerülhet forgalomba. Az AT&T és a Dell szóvivője sem volt hajlandó kommentálni a hírt.
Kínában idén már korábban bemutattak egy okostelefon prototípust “Ophone” kódnév alatt a China Mobile-al. Ez 3,5″-os érintőképernyővel rendelkezhet és Android-ot futtat. Már hónapok óta hallani pletykákat a Dell telefonjáról, de eddig még egyszer sem erősítették meg a hírt.
Ha a Dell kilép az okostelefon piacra, akkor olyan versenytársakkal kell szembenézni, mint a Sony Ericsson, RIM, Apple, Palm vagy éppen már Android alapú készülékekkel a piacon lévő HTC és Samsung. A Dell mobil stratégiája eddig elsősorban a netbook-okra épített, sokak szerint most kilépni az okostelefonok piacára már től késő. Ennek ellenére például az Acer is hasonlót tervez.
Szóljon hozzá