a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
16 Oct
A szeptember 30-ával záruló harmadik negyedévben 23,6 milliárd dollár volt az IBM bevétele, ami 7 százalékkal kevesebb ugyan, mint tavaly ugyanekkor, mégis magasabb az elemzői várakozásoknál. Ennek örömére a vállalat részvényeinek értéke 18 százalékkal felfelé, 2,4 dollárral növekedett.
Sőt, a cég a teljes 2009 évre vonatkozó előrejelzéseit megemelte. A megváltozott környezetben az IBM is év elején elküldött 3000 embert és másokat pedig kiszervezett. A konzervatív IT-költések negatívan érintették az üzletet. A legnagyobb veszteséget a mainframe-üzletág könyvelhette el, a tavalyi időszakhoz képest 26 százalékos csökkenéssel, a storage-részleg 13 százalékos, a Unix-üzlet pedig 10 százalékos eséssel zárta a Q3-mat.
Azt hiszem ezzel mindannyian, informatikai cégek valahogy ugyanígy vagyunk. Nálunk is a harmadik negyedév ugyan gyenge volt összességében, de szerencsére szeptembertől úgy tűnik kezd visszatérni az élet a piacba és jönnek a vásárlók. Én már csak azért szorítok, hogy az év végéig ki is tartson ez a lendület, kicsit félek attól, hogy a szeptemberi fellendülés csak a nyáron elodázott, feltétlenül fontos beszerzések visszatérése volt és nem lesz folytatása. Szerencsére egyelőre az október is jól alakult, úgyhogy tényleg elképzelhető, hogy sikerül egész jó (a körülményekhez képest jó) évet zárnunk.
Egyébként most, okt. 16-án 17 órakor ránéztem az IBM árára, ma éppen 4,5%-ot esett, most 122,3 dolláron áll. Úgyhogy a szerencse forgandó, különösen a tőzsdén. Persze itt jobban mögé kellene nézni, valószínűleg a többi technológiai cég gyorsjelentése húzza lefelé ezt a részvényt is.
3 Hozzászólás ehhez: "Az IBM is gyengült, a harmadik negyedévben 7%-al csökkent az árbevétele"
Itt van ez a hír egy kicsit másként tálalva:
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=423767
A Napi Online híre:
Újraindult a számítástechnikai piac
http://www.napi.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=423611
Bizakodók az infokom cégek vezetői
http://www.vg.hu/vallalatok/infokommunikacio/bizakodok-az-infokom-cegek-vezetoi-292558
Szóljon hozzá