Mivel az Informatikai Vállalkozások Szövetségének alelnöke voltam és még ma is aktív tagok vagyunk, ezért szinte kötelességemnek érzem, hogy közöljek egy onnan származó hírt, ami ráadásul eléggé érinti az egész informatikai iparágat. Arról nem beszélve, hogy ismét egy érdekes példája a hazai jogalkotásnak.

Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége levélben fordult az oktatási és kulturális miniszterhez, együttműködését kérve annak a visszás helyzetnek a felszámolásában, ami a szerzői jogdíjak mértékének megállapításában alakult ki. A jogdíjak kialakításának folyamatában a cégek többsége és az érdekvédelmi szervezetek sem fejthetik ki álláspontjukat, mivel a Szerzői jogi törvény irreálisan magas mértéket határoz meg a véleményalkotási jog gyakorlásához.

A nemzetközi joggyakorlatnak megfelelően ma Magyarországon a jogdíjfizetési kötelezettség az üres adathordozók – CD-k, DVD-k, memóriakártyák stb. – gyártóira, forgalmazóira is kiterjed. Az egyes adathordozókra vonatkozó díjszabás évente változik, amelyet jogdíjközleményben tesz közzé az Oktatási és Kulturális Minisztérium. Az ilyen termékek gyártásában, forgalmazásában részt vevő piaci szereplők élni kívánnak azzal a jogukkal, hogy véleményüket már a díjszabás elkészítésének folyamatában jelezzék. A Szerzői jogi törvény tavaly őszi módosítása azonban a jogdíj befizetők számára kedvezőtlen eredménnyel zárult. A jelenleg érvényben lévő szabályozás szerint ugyanis az a szervezet jogosult véleményezni az évente változó jogdíjakat, amelyik adott termékkategóriában az előző évben keletkezett összes jogdíjbevétel legalább 10 százalékát befizette. Mindez azt eredményezte, hogy az IT piac meghatározó szereplői sem gyakorolhatják véleményalkotási jogukat a jogdíjközlemény tervezettel kapcsolatban, mivel egyenként nem érik el az irreálisan magas, 10 százalékos küszöböt.

A hír további része:

http://www.ivsz.hu/engine.aspx?page=showcontent&content=sajtokozlemeny_Artisjus_291009

Bookmark and Share