A Menedzserek Országos Szövetségének elnökségi és választmányi ülésén az elnökség tagja, dr. Falus Ferenc úr országos tisztifőorvos tájékoztatta a megjelenteket az újinfluenza megelőzésével kapcsolatos intézkedésekről. Én sajnos az elnökségnek nem vagyok tagja, de a MOSZ-nak igen, így azt gondolom szinte kötelességem az információt megosztani mindenkivel. A beszélgetés után az ÁNTSZ levélben is tájékoztatta a Szövetséget, a Szövetség tagjait, ezt a levelet szeretném itt közzétenni.

Azt hiszem minden cégvezetőnek fontos dolog, hiszen ahol többen dolgoznak (márpedig a legtöbb cég ilyen hely :-) ), ott az influenza komoly üzleti károkat is okozhat. Én személy szerint már túl vagyok a dolgon, de jobb a megelőzés. Egyébként egészséges emberekre úgy tudom kevésbé hat megterhelően a dolog, nekem is nagyjából egy hét alatt sikerült átesnem rajta, pedig a “hagyományos” téli influenza két hétig is elhúzódhat – nyilván embere válogatja mindkettőnél a reakciót, mindenesetre jobb nem kipróbálni.

A tiszti főorvos úr levele:

2009 áprilisának végén egy eddig ismeretlen, új influenzavírust azonosítottak az Egyesült Államokban, amelyről hamarosan kiderült, hogy világjárványt képes okozni. 2009. június 11-én az Egészségügyi Világszervezet bejelentette, hogy megkezdődött a XXI. század első influenza világjárványa. Magyarországon a Nemzeti Influenza Pandémiás Terv tartalmazza a felkészülés lépéseit és a tervezett intézkedéseket.

Bár az influenzát a közvélemény nem tartja súlyos megbetegedésnek, a fertőzések nagy számából adódóan a szövődmények és a következményes halálesetek száma mégis igen magas. Az influenza, illetve a súlyos lefolyású megbetegedések, kórházi kezelések megelőzésére a rendelkezésre álló leghatékonyabb módszer a védőoltás. Magyarország saját oltóanyag gyártó kapacitással rendelkezik, amely lehetővé tette, hogy a világon az elsők között állítson elő az új influenza megbetegedés megelőzésére szolgáló specifikus védőoltást. 2009 őszén a védőoltási célcsoportok számára térítésmentesen, a többiek számára pedig térítés ellenében, a gyógyszertárakon és a foglalkozás egészségügyi szolgálatokon keresztül érhető el az új oltóanyag.

A gazdálkodó szervezetek számára az influenza pandémia egy hirtelen fellépő, elhúzódó munkaerőhiánnyal járó esemény, amely veszélyezteti a kiszámítható napi munkavégzést: a folyamatos termelést, a szolgáltatást és az ügyintézést. Ahhoz, hogy pandémia idején folytatni lehessen a kulcsfontosságú tevékenységeket, és biztosítani lehessen az ehhez szükséges erőforrásokat, összehangolt cselekvési terv szükséges. Az influenza elleni védőoltások minél szélesebb körben történő alkalmazása jelentős mértékben hozzájárul a működőképesség folyamatos biztosításához.

Az influenza elleni védőoltással kapcsolatban óriási tapasztalat áll rendelkezésre. Magyarországon 1961 óta állítanak elő influenza elleni oltóanyagot. A 2008-2009-es influenza szezon folyamán például közel másfél millió ember részesült influenza elleni védőoltásban anélkül, hogy súlyos szövődmény előfordult volna. A rendelkezésünkre álló tapasztalatok birtokában ma már nem kétséges, hogy az influenza elleni védőoltás nemcsak hatékony, hanem biztosságos módja is a megelőzésnek.

Az új influenza elleni védőoltás a szezonális védőoltásokhoz hasonló technológiával készül, így nem egy teljesen új oltóanyag. Elölt vírust tartalmaz, amely az emberi szervezetben szaporodni nem képes, így influenzát sem okozhat. Segíti azonban a szervezet védekező rendszerét abban, hogy a behatoló vírusokat elpusztítsa. Az új influenza elleni oltóanyag megfelelő engedéllyel rendelkezik, amely bizonyítja, hogy hatásos és ártalmatlan.

A saját és a munkavállalóik egészsége érdekében kérem, hogy minél többen éljenek ezzel a lehetőséggel, és előzzék meg az influenzát a rendelkezésünkre álló új influenza elleni védőoltás segítségével.

További információk az influenza elleni védőoltással kapcsolatban a mellélelt tájékoztatóban, valamint az ÁNTSZ honlapján, www.antsz.hu találhatók.

 

Dr. Falus Ferenc
országos tiszti főorvos

Bookmark and Share