a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
8 Mar
Írtunk itt a blogban múlt héten arról, hogy a Microsoft eddig 90 millió Windows 7 licencet értékesített. Most nyílvánosságra hozták idei terveiket is, amely nem kevesebb mint 300 millió példány eladását tűzi ki célul.
A cég ebben a PC gyártókra számít, akik – az előzetes becslések szerint – idén 366 millió számítógépet fognak értékesíteni (ez egyébként 20%-kal magasabb a tavalyinál) – ez alapján nem lehetetlen a 300 millió elérése. Ezzel egyébként a Windows 7 10 százalékos piaci részesedése több mint 30 százalékosra emelkedne.
Szóljon hozzá