a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
10 Mar
A Samsung sem szeretne kimaradni az eBook őrületből, a CES-en már bemutatott saját olvasóját a Samsung eReadert tegnap már hivatalosan is az útjára bocsájtotta az Egyesült Államokban. Ez a jól ismert E Ink technológiát használja és 6 hüvelyk átmérőjű szürkeárnyalatos 600×800 képpont felbontású kijelzővel rendelkezik. Érdekessége, hogy nem érintésérzékeny kijelzőt kapott, hanem egy mágneses rezonancia alapú navigációs pálcával vezérelhető, így akár arra is lehetőségünk van, hogy a könyvek margóján megjegyzéseket helyezzünk el. A Samsung olvasói egymás között meg is tudják osztani a tartalmakat Wi-Fi-n keresztül.
A Samsung megegyezett a Barnes and Noble könyvkiadóval is, az olvasón keresztül így elérhetővé válik a cég több mint egy millió darabból álló könyv és újság adatbázisa is olyan speciális funkciókkal mint például a LendMe, amelynek segítéségével más felhasználóknak kölcsön is adhatjuk elektronikus könyveinket maximum két hétre. Emellett a készülék a Gooble Books elérésére is alkalmas. Képes megnyitni az ePub, PDF (sajnos a szöveg áttördelésére nem képes), szöveges, BMP és JPG állományokat, a beépített 2 gigabájt memóriája pedig microSD kártyával bővíthető. Tartalmaz Wi-Fi is Bluetooth adaptert is, az elsővel az internetet képes elérni, a másodikkal pedig Bluetooth fülesekkel vagy egyéb hangeszközökkel köthető össze. Képes Outlook naptárunk adatainak szinkronizálására is.
Forrás: PC World
Egy hozzászólás ehhez: "Samsung eBook olvasó"
Értelemszerűen egy nevesebb gyársó sem szeretne kimaradni az olvasógyártásból. Főleg mert olcsó az előállítása, másrészt azért mert ez még újdonság, ami most tör utat magának. Noha nem pótolhatja egy könyv tapintását, illatát és feelingjét. Nagyobb utazásoknál jó szolgálatot tehet. Rengeteg formátumot támogat némelyik olvasó. Valamelyik a PDF-et is. Már oldalak is szakosodnak e-könyvekre. Pl.: http://letolthetokonyvek.hu/
Szóljon hozzá