a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
12 Aug
A Microsoft Research munkatársai egy olyan különleges megoldást mutattak be, amely megoldja a manapság népszerű táblagépek egyik legnagyobb problémáját, a fizikai billentyűzet hiányát. A RearType koncepció lényege, hogy egy teljes értékű QWERTY billentyűzetet helyeznek el a gép hátulján kétszer három sorban. A megoldás előnye, hogy tényleg valódi fizikai billentyűzet helyezhető el a táblagépeken anélkül, hogy az fontos helyet venne el a képernyőből, sőt akár séta közben is gépelhetünk a segítségével.
A megoldásnak természetesen hátrányai is vannak, az első, hogy a különleges billentyűzet egyelőre csak prototípusként létezik, a második pedig az, hogy a készülék asztalra helyezésekor a gombok benyomódnak, ezért valamilyen billentyűzárat vagy érzékelőt is bele kell majd építeni.
A Microsoft Research munkatársai egyébként odaadták a prototípust olyan személyeknek, akik kiválóan gépelnek „rendes” billentyűzeten, hogy egy óra gyakorlás után mire képesek. Az átlaguk körülbelül 15 szó volt percenként, ami azért lényegesen lassabb, mint a hagyományos klaviatúrán való gépelés és körülbelül megfelel a virtuális billentyűzeten elérhető sebességnek.
Forrás: neowin.net
Szóljon hozzá