a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
30 Sep
Egy keddi blogüzenetében közölte az Ubuntu Linux „atyja”, Mark Shuttleworth, hogy elkészült az Ubuntu névre hallható, teljesen nyílt forráskódú betűkészlet első változata, valamint, hogy egy teljes betűcsalád elkészítését is tervezi.
29 Sep
Nem mintha attól félnénk, hogy George Lucas-nak megélhetési gondjai lesznek, de hamarosan ismét egy zsák pénzzel lesz gazdagabb. A The Hollywood Reporter című újság ugyanis úgy tudja, hogy 2012-ben érkezik a Csillagok Háborúja sorozat első részének három dimenziós változata, amelyet minden évben egy újabb követ. Mivel a terv az, hogy a filmek számozási sorrendben fogják követni egymást, a klasszikus trilógia első részére legalább öt évet kell várnunk.
28 Sep
Ha elegünk van az ultrahordozható teljesítményszegény netbookokból, akkor érdemes egy pillantást vetni az Origin PC gyártó legújabb „noteszgépére”. Persze noteszgépnek csak azért nevezhető, mert külsejében hasonlít rájuk, belül azonban egy igazi erőművet találunk. Arról ugyan nincs információ, hogy a hat kilós szörnyeteg meddig képes üzemelni akkumulátorról, de a vásárlókat valószínűleg nem is ez érdekli.
27 Sep
Igen érdekes dolgokat lehet találni a bejegyzésre váró szabadalmak között – és vannak olyanok, akik bizony veszik az időt és a fáradtságot, hogy keresgéljenek a beadványok között.
24 Sep
Egy YouTube felhasználó feltöltött egy filmet a népszerű videomegosztó oldalra, amelyen a HP készülő táblagépe, a HP Slate látható működés közben, Windows 7 operációs rendszer futtatva. Bár az eszköz kb. fél perc alatt elindítja az operációs rendszert, az tisztán látszik a videón, hogy a Window 7 nem igazán való táblagépekre. A felületét egérrel való navigálásra tervezték, így nehézkes ujjal vezérelni, a virtuális billentyűzet is elfoglalja teljes képernyő majd’ két harmadát.
23 Sep
Érdekes ötlettel igyekszik a Microsoft minél több felhasználót a Bing keresőmotorra „rászoktatni”. Ennek érdekében – egyelőre csupán az Egyesült Államokban – jutalmat kap az, aki a cég keresőjét használja. A felhasználók pontokat gyűjtögethetnek kereséseikkel és ezeket a pontokat válthatják be különféle ajándékokra. Ehhez le kell tölteniük a Bing Bar eszköztárat (Firefox vagy IE alá) és bejelentkezniük a Live ID azonosítójukkal. Ez az eszköztár egyrészt nyílván tartja az elért pontokat, másrészt olyan akciókat kínál, amelyen keresztül további pontokat gyűjthetünk.
22 Sep
A Microsoft nem győzi hangsúlyozni, hogy az Internet Explorer 9 lényegesen gyorsabban jeleníti meg a weboldalakat mint elődei és a konkurens böngészők. Bétaváltozatának megjelenése után a Neowin.net weboldal munkatársai kipróbálták, hogy mit teljesít egy független tesztben a Google Chrome, a Mozilla Firefox, az Opera és a Safari ellen, Windows 7 64 bites operációs rendszer alatt egy Core 2 Duo T7300 processzoros gépen, 2 gigabájt memóriával.
21 Sep
Amióta az Apple egy kicsit lazított azokon a feltételeken, amelyeknek meg kell felelniük az AppStore-be bekerülő alkalmazásoknak, azóta sok olyan program is elérhető, amelyek korábban nem látott funkciókkal ruházzák fel az iPhone, iPod vagy iPad készülékeket. Valószínűleg sok iPad felhasználó álma vált valóra, amikor megjelent a számítógépeken igen népszerű VLC médialejátszó a táblagépre. A program ugyanis pontosan arra képes, mint a „rendes” gépeken futó változatai – gyakorlatilag az összes elterjedt (és kevésbé elterjedt) médiaformátum lejátszására, minden külső kodek telepítése nélkül.
20 Sep
Néha a cégek teljesen értelmetlen dolgokat csinálnak, amelynek hallatán az ember el sem tudja képzelni, hogy mehetett át ez több döntéshozón is. Most az Intel van soron, amely megengedte, hogy OEM gyártók olyan processzorokkal szerelt gépeket hozzanak forgalomba, amelyekben bizonyos funkciók gyárilag le vannak tiltva. Nem is ez a rossz ötlet, hiszen láttunk már példákat ilyenre, hanem az, hogy a vevő ezután egy 50 dolláros kártya megvásárlásával visszakapcsolhatja a processzor hiányzó funkcióit!
17 Sep
Írtunk már mi is az Adobe által nyilvánosságra hozott biztonsági résről, amely az Adobe Reader és az Adobe Acrobat felhasználóira jelent veszélyt. A cég csak október 4-re ígéri a javítást, a Ramz Afzar nevű biztonsági cég azonban kiadott egy olyan nem hivatalos foltozást, amely orvosolja a problémát. Saját elmondásuk szerint ez mindössze két óra alatt készült el. Az Adobe azonban nem javasolja ennek a javításnak a telepítését, hiszen szerintük igen komoly biztonsági kockázatot jelent egy DLL állomány lecserélése.
Legutolsó hozzászólások