a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
3 Sep
A Samsung végre hivatalosan is bejelentette 7 hüvelykes Galaxy Tab táblagépét a berlini IFA kiállításon. A kisméretű eszköz Android 2.2-t futtat és a gyártó reményei szerint méltó vetélytársa lehet az Apple iPad-jának – ezt majd meglátjuk.
2 Sep
Elérkeztünk az évnek azon szakaszához, amikor a gyártók lassan elkezdenek gondolkozni azon, hogy mit is dobjanak piacra a legfontosabb, karácsonyi szezonban. Ennek köszönhetően szinte minden nap érkezik valamilyen új termékbejelentés. Ilyenek a Samsung SF és NF sorozatú noteszgépei is, amelyek érdekes külsejükkel hívják fel magukra a figyelmet – a hírek szerint a cégen belül is „cápa” az új modellek neve. Ezen nem is csodálkozunk a külsejüket elnézve.
1 Sep
Frissítette elektronikus könyvolvasó családját a Sony, mindhárom készülék az E-Ink Pearl kijelzőjét használja. A gyártó azonban mindegyikben lecserélte az eddig használt érintésérzékeny réteget, amely rengeteg problémát okozott az előző generációnál – többek között nehezebben volt olvasható tőle a szöveg és könnyebben becsillant a képernyő. Mindez a múlté, a Sony az új modellekben infravörös optikai technológiát használ az érintések felismerésére. Ez infravörös szenzorok segítségével állapítja meg, hogy pontosan hol is van az ujjunk a képernyő felett és mit is szeretnénk csinálni. Az információk szerint ez a megoldás nagyon gyors és gyorsan reagáló működést eredményez.
31 Aug
Bármennyi előnye is van az OLED technológiának, eddig mobiltelefonok és fényképezőgépek kijelzőjén kívül máshol nem nagyon láttunk ilyen alapú kijelzőket. Valószínűleg azért, mert mára a hagyományos LCD monitorok is igen vékonyak lettek, nincs akkora nagy jelentősége annak, ha pár millimétert sikerül lefaragni a vastagságából – az OLED használatának pedig többek között ez az egyik nagy előnye. Az LG azonban ennek ellenére a héten zajló IFA kiállításon egy szupervékony monitort, illetve annak prototípusát mutatja be.
26 Aug
Csupán tegnapelőtt írtunk az Intel új, kétmagos Atom N550 processzoráról, az Asus máris bejelentett egy olyan netbookot, amely ezt a központi egységet használja.
Ez az Eee PC 1015 PEM névre hallgat, Atom N550 1,5 gigahertzes processzorral, maximum 2 gigabájt memóriával és 1024×600 képpont felbontású 10 hüvelykes kijelzővel rendelkezik. Windows 7 Starter operációs rendszert futtat, a gyártó szerint pedig akár 13 órás akkumulátoros üzemidőre képes. A 802.11n és a Bluetooth 3.0 kapcsolatok mellett USB 3.0 támogatással is rendelkezik. VGA felbontású webkamera és gigabites ethernet csatoló is megtalálható rajta. Ára 350 euro környékén alakul.
Érdekesség, hogy a bejelentett 1015PEM mellet a hírek szerint a gyártó egy másik modellen is dogozik. Az 1015PN hasonló paraméterekkel rendelkezik, de az NVIDIA Ion 2 platformjára épül. Ez a gép valamikor szeptemberben érkezik.
Forrás: Engadget
24 Aug
Hírek láttak napvilágot az Intel következő Gulftown alapú hatmagos asztali processzoráról, amelyet a Core i7-980X Extreme Edition utódjának szán a gyártó. Nem meglepő módon Core i7-990X lesz a neve és valamikor 2011 első negyedévében kerül a piacra.
19 Aug
Majdnem fél évet kellett rá várni a bejelentéstől, de úgy tűnik, hogy megérte, mert a Shuttle XS35 minigépe, azaz nettopja, a képek alapján igencsak kívánatosra sikeredett. A 4 centiméternél is vékonyabb masinát egyelőre csak a szerencsés tengerentúliak vásárolhatják meg maguknak, egyáltalán nem is vészes, 380 dolláros áron – ez az ár ráadásul a legjobban felszerelt modellre érvényes. Az mondjuk igaz, hogy mire nálunk is lehet majd kapni, ez nyilván magasabb lesz a vám, az ÁFA és egyéb dolgok miatt.
A szerencsések három előre összeállított konfiguráció közül választhatnak, mindegyikük 802.11n-es WiFivel és kétmagos, 1,66 gigahertzes Intel Atom D510 processzorral, 5 darab USB kapuval és négy az egyben kártyaolvasóval érkezik. A két drágább modellben DVD-író is található. A csúcsfelszereltségű példány az Nvidia Ion 2 platformjára épül, 500 gigabájtos merevlemezt, 2 gigabájt memóriát és HDMI kimenetet tartalmaz, problémamentesen képes akár 1080p felbontású videó lejátszására is.
Forrás: Engadget
18 Aug
Kedvenc tajvani „pletykalapunk”, a DigiTimes szerint 2010 végén vagy 2011 elején jöhet az Apple elsöprő népszerűségű táblagépének kisebb, 7 hüvelykes képernyővel felszerelt változata. Az internetes lap információt azért fenntartásokkal kell kezelni, de az biztos, hogy igen „közel vannak a tűzhöz” és rengeteg korábbi pletykájuk is igaznak bizonyult később.
17 Aug
Azt gondoltuk, hogy a jelenlegi 1,2 gigahertzes kétmagos processzorok elegendőek lesznek az okostelefonokba és az alacsonyfogyasztású mobil eszközökbe – legalábbis egy darabig, de a Qualcommnak más elképzelései vannak. Mark Frankel a cég egyik vezetője elismerte, hogy gőzerővel dolgoznak azon, hogy még idén piacra dobják a QSD8672 kódjelű Snapdragon központi egységet, amely természetesen kétmagos és 1,5 gigaherzten üzemel. Véleménye szerint a processzor tökéletes választás lehet mobiltelefonokba, táblagépekbe és olcsó noteszgépekbe is.
9 Aug
Írtunk már korábban a weboldalon a Toshiba billentyűzet nélküli, de két kijelzővel felszerelt noteszgépéről. A Libretto W105 1100 dollárba kerül, Windows 7 operációs rendszert futtat, központi egysége pedig egy 1,2 gigahertzes alacsonyfogyasztású Intel processzor. Hagyományos noteszgépnek is használható, ilyenkor hatféle virtuális billentyűzet üzemmódot kínál, virtuális tapipaddal együtt, ha viszont elfogatjuk, azt beépített gyorsulásmérőjével érzékeli és könyvolvasó üzemmódba vált. Azok számára, akik nem fogékonyak az újdonságokra, a Toshiba „hagyományos” kivitelben is árulja a Libretto W105-öt, egy kijelzővel és rendes billentyűzettel.
Legutolsó hozzászólások