blog.center.hu

a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről

1. it/piac’ kategória bejegyzései

Mit kell tudni a Chrome OS-ről?

Tegnap egy speciális esemény kerestében mutatta be a Google az új operációs rendszert, amelyről már régóta lehetett hallani, de hivatalos bejelentése még nem történt meg.

Tovább a bejegyzéshez »

A videokártyagyártók kedvenc trükkje a régebbi modellek apró módosítása, majd teljesen új számozással piacra dobása. Ennek eredménye a felhasználók totális összezavarása, hiszen a nagyobb sorszám nem feltétlenül jelent gyorsabb vagy fejlettebb modellt. Így tett most az NVIDIA is, amikor fogta a GeForce GT 435M grafikus lapkáját, megemelte az órajelek sebességét és máris elkészült a „vadonatúj” GT 540M modell. A CUDA magok száma és a 128 bites memória interfész nem változott, de az órajelek emelésével azért minimálisan gyorsabb lett.

Tovább a bejegyzéshez »

Érdekes tanulmányt adott ki a Nielsen piackutató cég, amely szerint a nők inkább az iOS, míg a férfiak az Android platformot részesítik előnyben. Az adataik alapján a megkérdezett nők 31 százaléka tervezi a jövőben Apple iOS-sel felszerelt mobilkészülék vásárlását és 22,8 százalékuk egy androidos modellét. A férfiaknál az arány megfordul, náluk 32,6 százalékot ért el az Android és 28,6 százalékot az iOS.

Tovább a bejegyzéshez »

Windowsos Acer táblagép is érkezik

Pár napja számoltunk be az Acer két androidos táblagépéről, a cég azonban egy Windows 7-tel felszerelt modellről is lerántotta a leplet. Ez ráadásul egy hónappal korábban is érkezik, a gyártó állítása szerint már 2011 februárjában elérhető lesz (az Acernél valószínűleg nem nagyon örülnek, hogy nem sikerült karácsony előtt elkészíteni).

Tovább a bejegyzéshez »

Bosszú a Corsairtől

Új memóriasorozatot mutatott be a Corsair. A Vengeance (bosszú) sorozat teljesen újratervezett hűtőbordával érkezik és AMD, valamint Intel konfigurációkhoz is kapható lesz.

Tovább a bejegyzéshez »

Kétképernyős Acer noteszgép

Az Acer tegnap hatalmas sajtóesemény tartott New Yorkban, amelyen többek között bemutatta régen várt Android alapú táblagépeit is. De az igazi csemege az egy sokkal érdekesebb noteszgép, mégpedig az Iconia névre hallgató masina, amely két teljesen különálló kijelzővel rendelkező hordozható számítógép. Teljesen olyan, mint egy hagyományos noteszgép, azzal a különbséggel, hogy az alsó részén a billentyűzet és a tapipad helyett egy második kijelző kapott helyet. Mindkét kijelzője multitouch képességekkel felszerelt érintőképernyő, az alsón pedig akár egy virtuális billentyűzet, vagy más speciális multimédiás vezérlő felület is megjelentethető.

Tovább a bejegyzéshez »

Még meg sem jelent a RIM táblagépe, de a cég már egy videón keresztül össze is hasonlítja a piacvezető iPad-del, egész pontosan a két gép böngészési sebességét láthatjuk a filmen. A Blackberry PlayBook és az iPad egymás mellé van rakva és ugyanazokat a weboldalakat töltik be, a sütik és az átmeneti internetes tároló kiürítése után. Mind az uefa.com, mind a cbs.com pár másodperccel gyorsabban megjelenik a PlayBookon, az előadó pedig azt is bemutatja, hogy a RIM gépe képes Flash tartalmak lejátszására.

Tovább a bejegyzéshez »

Hivatalos a hír, hogy a jövő évi CES kiállításon, egészen pontosan a január 5-én tartandó sajtókonferencián fogja bemutatni az Intel a Sandy Bridge kódnevű processzorait, azaz más néven a Core i család második generációját. Valószínűleg ugyanitt leplezi le sok gyártó az erre épülő modelljeit, az ASUS azonban már most bemutatott két Sandy Bridge alaplapot, amelyek alapfelszereltségéhez tartozik a Bluetooth és az USB 3.0 támogatás.

Tovább a bejegyzéshez »

Az Apple és a Microsoft már régóta odamondogatnak egymásnak hirdetéseikben, elég csak az „I’m a Mac, I’m a PC” reklámokra gondolni, amelyekben az Apple a Windows hiányosságaira igyekezett felhívni a figyelmet. A Microsoft új filmjében azt figurázza ki, hogy a Mac OS X-en nincs Blu-ray támogatás, még a most megjelent legfrissebb 10.6.5 verzió sem tartalmazza azt.

Tovább a bejegyzéshez »

AMD Fusion architektúra Apple gépekben?

Egyelőre csupán pletyka és találgatás, de elképzelhető, hogy az Apple a jövőben az AMD Fusion architektúrájára épülő gépeket gyárt majd.

Tovább a bejegyzéshez »

Like our blog!


 

February 2012
M T W T F S S
« Sep    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829  

Itt vagyunk :-)

CENTER.HU on Facebook