blog.center.hu

a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről

5. minden/más’ kategória bejegyzései

Megvan a Facebook azonosítókat áruló orosz hacker

Írtunk a blogon korábban arról a “Kirllos” névre hallgató úriemberről, aki 1,5 millió Facebook azonosítóhoz jutott hozzá valamilyen úton-módon és azokat igen alacsony árulta különböző internetes fórumokon. Saját állítása szerint rövid idő alatt 700 ezer belépési kód gazdára is talált.

Tovább a bejegyzéshez »

Kemény noteszgép kemény legényeknek

A neve alapján valódi kemény fickóknak szánja a Panasonic a Toughbook 31 hordozható számítógépét (a noteszgép elnevezés nem lenne igazán találó erre az eszközre). A külsőre is masszív kinézetű számítógép problémamentesen túléli a leejtést akár hat méteres magasságból is, hibrid hűtőrendszerének köszönhetően pedig extrém magas hőmérsékleten is képes működni és magnézium-ötvözet külseje miatt természetesen por és vízálló is.

Tovább a bejegyzéshez »

Nyerj tőlünk egy LG tévé-monitort!

Hét végéig lehet még jelentkezni a Zskategória bloggal indított közös játékunkra, amelynek keretében keressük a filmtörténet leggázabb számítógépes jelenetét. A győztes egy LG monitor-TV kombót kap tőlünk ajándékba!

Ehhez nincs más dolgod mint:

  1. Légy a Facebookon a Center és a Zskategória rajongója!
  2. Töltsd fel a kedvenc jelenetedet a Youtube-ra vagy ha már fent van a videó küldd el nekünk a linket  és a nevedet a zskategoria@center.hu email címre.
  3. A jeleneteket 2010. május 16-ig várjuk a fenti email címre, szavazni pedig május 17 és 30 között lehet majd a Zskategória blogon!

Néhány apró tudnivaló még a játékról:
- Amennyiben ugyanazt a videót küldi be több játékos is, abban az esetben az érkezési sorrend dönt!
- Egyszerre több jelenettel is lehet nevezni.

A beérkezett videókról szavazást rendezünk és a legtöbb szavazatot szerző videó beküldője nyeri a monitort.

Egy példa, a Wargames (Háborús játékok) című filmből, amelyből megtudhatjuk, hogyan kell megnyerni a nukleáris háborút:

Hálózati gyorsítókártya játékosoknak

Mindannyian tudjuk, hogy a megszállott játékosok mindent elkövetnek, hogy vélt vagy valós előnyökhöz jussanak a többiekkel szemben. Így minden olyan túlárazott hardvert el lehet nekik adni, amiről úgy gondolják, hogy előnyt kovácsolhatnak belőle. Pontosan ebbe a kategóriába tartozik a Bigfoot Networks hálózati gyorsítókártyája is, amely a gyártó szerint “a leggyorsabb hálózati kártya játékosok számára”.

Tovább a bejegyzéshez »

Érdekes ötlettel igyekszik új vevőket szerezni a navigációs készülékeket gyártó TomTom, a SatNav készülékek utasításait ugyanis mától akár Darth Vader hangján is hallgathatjuk – sajnos egyelőre csak az Egyesült Királyságban. Sőt, a 8 angol fontért letölthető csomag nemcsak a Sötét Nagyúr hangját tartalmazza, hanem egyéb dialógusokat is Csillagok Háborúja filmekből – bár az kérdéses, hogy ezeket vajon mikor játssza le a készülék.

A mai naptól letölthető Darth Vader navigációs hangot júniusban követi a C3-PO, júliusban Yoda és augusztusban Han Solo. Érdekes ötlet, az biztos, kíváncsi vagyok, hogy Csubakka is sorra kerül-e valamikor.

forrás: pcworld.com

Torrent oldalakon az Iron Man 2 kamerás változata

Habár az Egyesült Államokban csak most pénteken mutatják be az Iron Man 2 című alkotást, a torrent oldalakon már elérhető a film gyenge minőségű kézikamerával felvett változata. Ennek az az oka, hogy – szokatlan módon – a filmet Európában (így hazánkban is) egy héttel korábban mutatták be, mint a tengerentúlon. Úgy tűnik, hogy a pár millió mozinéző között olyan is voltak, aki kamerával a kezükben ültek be a nézőtérre, a személyzet pedig ezt nem szúrta ki.

Tovább a bejegyzéshez »

Közösségi szolgáltatásokat kap egy hamarosan megjelenő frissítésben a Amazon Kindle és Kindle DX e-könyv olvasója. A 2.5-ös szoftververzió már néhány kiválasztott felhasználó számára elérhető, a többiek pedig valamikor május vége felé fogják megkapni automatikusan amikor az internetre kapcsolódnak.

A frissítés telepítése után a felhasználók a Twitteren és a Facebookon részleteket tudnak majd megosztani olvasmányaikból, de azt még nem lehet tudni, hogy mennyire lehet könnyen használni ezt a funkciót. Emellett azt is láthatjuk majd, hogy a Kindle közösség mely idézetünket értékelte a legmagasabb pontszámmal.

Nemcsak közösségi, hanem egyéb funkciók is bekerülnek a frissítésbe, ilyen például a készülék jelszóval való levédésének lehetősége, a jobban olvasható és nagyobb méretű betűkészletek, valamint végre lehetőségünk lesz PDF állomány megtekintésénél nagyítani, megkönnyítve az olvasást. Szintén újítás, hogy az elektronikus könyveinket már különböző kategóriákba is csoportosíthatjuk.

Forrás: pcworld.com

Afgán internet-cenzúra

Írtunk már korábban az új-zélandi internet-cenzúráról, most egy újabb ország kíván ilyet bevezetni, mégpedig Afganisztán. A Financial Times híre szerint május elsejétől indul az oldalak szűrése (szerencsére egyelőre csupán egy internet-szolgáltatónál). Az afgán kormány egyik vezető tisztségviselője szerint, többek között a szerencsejátékkal, az alkohollal, a társkereséssel, a kábítószerrel, a fegyverekkel és a pornográfiával kapcsolatos oldalak blokkolása a cél, mégpedig azért “mert ezek ellenkeznek az értékeinkkel”. A szűrés azért lép életbe, mert az afgán törvényhozók aggódnak az olyan nyugati behatásoktól, amelyek károsak lehetnek az afgán társadalomra. Az általuk létrehozott lista egyik igen érdekes eleme az indiai filmek betiltásának a terve, mert olyan jeleneteket is tartalmaznak, amelyekben férfiak és nők együtt táncolnak!

Forrás: Financial Times

A torrent oldalakon is tarol az Avatar

Kevesebb, mint egy hete jelent meg az Egyesült Államokban az Avatar Blu-ray változata, máris többen töltötték le nagyfelbontású változatát a különböző torrent oldalakról, mint bármilyen más HD filmet. A TorrentFreak információi alapján négy nap alatt több mint 200 ezer felhasználó szerezte be a film nagyfelbontású verzióját különböző fájlcserélőkről.

Tovább a bejegyzéshez »

Az NVIDIA bejelentése szerint hamarosan a meghajtó-csomagjaik egyaránt tartalmazni fogják az asztali és a noteszgép grafikus kártyák meghajtóit. Ez valószínűleg minden olyan noteszgép tulajdonost örömmel tölt el, aki valaha sikertelenül próbálkozott a legfrissebb hivatalos meghajtó telepítésével. A noteszgépeknél ugyanis a legtöbb esetben nem lehetett telepíteni a hivatalos ATI vagy NVIDIA meghajtócsomagot, a telepítő a noteszgép gyártójához irányította a hoppon maradt felhasználót. A noteszgép gyártók pedig nem arról híresek, hogy naprakészek a videókártya meghajtók fejlesztésében, a felhasználó számára ilyenkor marad a gyári meghajtó megpatkolása valami külső segédprogrammal annak érdekében, hogy fel tudja rakni.

Tovább a bejegyzéshez »

Like our blog!


 

July 2010
M T W T F S S
« Jun    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Itt vagyunk :-)

CENTER.HU on Facebook