a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
19 May
A képen látható kék doboznak köszönhetően a jövőben valószínűleg csökkenni fognak a közúti balesetek, pedig egy 802.11p WiFi lapkára épül.
12 May
A Vupen Security munkatársai azt állítják, hogy sikerült feltörniük a Google Chrome úgy nevezett sandbox-védelmét és távoli alkalmazást elindítani a böngészőn keresztül. Erre a teljesítményre egyébként a hackerek eddig nem voltak képesek, legalábbis is a három utolsó Pwn2Own konferencián senkinek sem sikerült átjutnia a Chrome védelmén, annak ellenére, hogy a Google 20 ezer dolláros jutalmat ajánlott fel annak, akinek ez sikerül.
15 Jul
A cég egy blogbejegyzésben írt a Mozilla Sniffer kiegészítőről, amely belépési információkat lopott, amikor a felhasználó különböző weboldalakat látogatott meg. A Mozilla szerint öt hét alatt körülbelül 1800-an töltötték le a kártékony böngésző beépülőt. Természetesen a Sniffert azóta eltávolították a letöltések közül, sőt akinél még mindig fel van telepítve, azok figyelmeztetést kapnak, hogy távolítsák el gépükről.
31 Mar
Egy felmérés szerint a kínai internetezők 4,4 százaléka használja a világhálót mindenféle védelmi szoftver nélkül, ez 0,5 százalékkal magasabb, mint a tavaly mért 3,9 százalék. Ez elsőre nem is tűnik magasnak, de ha azt nézzük, hogy az országban 384 millióan interneteznek, akkor ez azt jelenti, hogy 17 millió olyan számítógép csatlakozik az internetre, amelyet támadók könnyen irányításuk alá vonhatnak és akár illegális dolgokra (például kéretlen levelek küldése) használhatnak fel.
11 Oct
Olvastam egy érdekes cikket a hétvégén az eheti figyelőben, ami a vállalati adatok biztonságát egy új aspektusból tárgyalja. Eddig is tudtuk, hogy a cégünknél felgyülemlett rengeteg adat, információ értéket képvisel – szerződések, ügyfél adatok, számlák, stb. Léteznek különböző megoldások az adatok kijuttatásának ellenőrzésére és megakadályozására, ellenőrizhetjük az e-maileket (persze csak akkor, ha erről a kollégáink tudnak!), letilthatjuk a különböző webes e-mail rendszerek elérését (yahoo, gmail, stb.), de vajon hogyan ellenőrizhetjük a fénymásolókat és a nyomtatókat?
11 Oct
Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a cégének nem generálnak árbevételt az ingyenes termékek és szolgáltatások. Ballmer ezen a héten Európában járt (Párizsban), ahogy Windows Mobile 6.5-ös mutatta be. A Reuters híradása szerint Ballmer amikor azt firtatták nincs-e hátrányban a cége, hiszen az Android ingyenes, ezt mondta:
Free is not a business model. We are a commercial company, we will look to gain revenue and profit from our activities. You’ll have to ask our competitors if they’ll make money on free things.
5 Oct
Újabb módszerrel támadnak a számítógépünkre leselkedő bűnözők
http://hvg.hu/Tudomany/20090928_twitter_symantec_virus_url_rovidito.aspx
http://biztonsagportal.hu/veszelyes-kattintasok-a-twitteren.html
New secure password rules
A biztonságos jelszavak új szabályai
http://www.computerworld.com/s/article/9138673/New_secure_password_rules
11 Sep
Symantec Calculates Your Identity’s Black-Market Value – kiszámolja nekünk a fekete piaci értékünket. Érdekes.
Itt egy cikk erről: http://bit.ly/3ePUBU
Itt van a Symantec oldala: http://www.everyclickmatters.com/victim/assessment-tool.html
Legutolsó hozzászólások