a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
2 Jul
Több mint 100 millió képet töltenek fel a felhasználók minden nap a Facebookra és ezek nagy többségén emberek is szerepelnek. A közösségi oldal eddig is lehetőséget biztosított a képeken szereplő személyek azonosítására, mégpedig manuálisan. Ez azt jelentette, hogy meg kellett keresnünk rajta a szereplőket, kijelölni az arcukat, majd begépelni a nevüket. A Divvyshot cég megvásárlásával és az általuk kifejlesztett technológia megszerzésével ez a folyamat kicsit leegyszerűsödött, legalábbis az eljárás első két lépését elvégzi helyettünk az oldal, nekünk csak azonosítani kell a személyeket. A fotókon szereplő emberek automatikus felismerésére (egyelőre) nem képes, de nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy a következő lépés ez lesz és akkor bárki pillanatok alatt megtalálhatja az összes olyan kellemetlen fényképet, amelyeken mi is szerepelünk.
Forrás: Engadget
22 Jun
A Foci VB alkalmából a Nike egy óriási, 44×42 méter LED képernyőt helyezett el Johannesburg egyik felhőkarcolóján. Ez még nem lenne nagy újdonság, az azonban igen, hogy akár mi is írhatunk rájuk, mégpedig a különféle közösségi oldalakon keresztül. Az óriás kijelző nemcsak a Facebookon és Twitteren keresztül elérhető, hanem a kínai QQ és a Dél-Afrikai Mxitt oldalára írt üzenetekkel is. A megfelelő közösségi csatornákon maximum 57 karakteres, a Foci VB-vel kapcsolatos gondolatainkat oszthatjuk meg a többiekkel és minden este ezek közül száz darab jelenik meg a felhőkarcoló oldalán. A Nike a szerencséseket értesíti is, ha üzenetük megjelenik az óriási kijelzőn.
Aki üzenni szeretne, az megteheti a megfelelő Facebook oldalon, illetve a #NikeFuture Twitter-csatornán.
Forrás: pcworld.com
14 May
Írtunk a blogon korábban arról a “Kirllos” névre hallgató úriemberről, aki 1,5 millió Facebook azonosítóhoz jutott hozzá valamilyen úton-módon és azokat igen alacsony árulta különböző internetes fórumokon. Saját állítása szerint rövid idő alatt 700 ezer belépési kód gazdára is talált.
23 Apr
Egy Kirllos névű hackernek remek ajánlata van mindazok számára, akik kéretlen üzeneteket szeretnének küldözgetni, vagy valamilyen csaláson törik a fejüket, az úriember ugyanis 1,5 millió Facebook belépési azonosítót és a hozzájuk tartozó jelszavakat próbál meg értékesíteni. Azt nyilván nem lehet tudni, hogy az adatok valódiak-e vagy sem, de ha igen, akkor az azt jelenti, hogy a hackernek minden 300 Facebook felhasználóból egynek az adatai a birtokában vannak. Az árai sem túlságosan magasak, 1000 darab belépési kódért 25 és 45 dollár közötti összeget kér, annak függvényében, hogy az adott felhasználók hány ismerőssel rendelkeznek.
17 Mar
Amire kevesen számítottak, az megtörtént. Igaz, csak az Egyesült Államokban és csak a március 13-án végződő héten, de ez alatt a hét nap alatt a Facebook oldalát többen látogatták, mint a Google-t. Ez tökéletesen jelzi azt, hogy a “hagyományos” internetezési szokások megváltoznak és egyre többen fordulnak a közösségi oldalak felé.
Már voltak olyan napok illetve teljes hétvégék, amikor a Facebook a Google fölé kerekedett a látogatók számában, de most volt először az, hogy egy teljes hetet vizsgálva lenyomta a keresőóriást.
Hosszú távon nyilván a Google fog győzni, ha máskor nem, amikor a Facebook helyét átveszi a következő olyan közösségi oldal vagy szolgáltatás, amely emberek millióit képes megmozgatni.
Forrás: Neowin
8 Feb
Az Intel következő generációs Itanium chipje
Az Intel február 2-án bejelentette, hogy az Itanium kodnevén Tukwila processzor szállítását megkezdte, miután a késések és a fejlesztési problémák miatt nem jelent meg évekig.
Az Itanium 64 bites processzorokat hibatürő szerverekbe tervezték, amelyek megkövetelik a magas uptimeot.
Intel ships next-generation Itanium chip
http://www.computerworld.com/s/article/9151019/
Android apps üzleti felhasználóknak
Jelenleg a Blackberry a legnépszerübb telefon a vállalkozásokban, de nagy a nyitottság a Google Android megnyerő platformjára is.
Android apps for business users
http://www.computerworld.com/s/article/9150618/
24 Nov
A CIO.com még a múlt héten megjelentetett egy olyan átfogó válogatást, amiben összeszedték az összes Facebook-al kapcsolatos cikket. Nagyon komoly mennyiségű anyag gyűlt össze, amiben nem csak magánszemélyek, hanem céges Facebook felhasználók is megtalálhatják a számításukat.
Olyan témákról van szó, mint például:
Tovább a bejegyzéshez »
23 Nov
Az utóbbi napokban sok helyen olvashattuk, hogy a Samsung is piacra dobta Android operációs rendszerrel működő okostelefonját. A technikai specifikációja mondhatni lassan már a szokásos kategória, bár a 800 MHz-es processzor egy kicsit erős. Egyre komolyabb technika kerül ezekbe a készülékekbe is (ez éppen 13,2 mm vastag).
De nem is ezen ütköztem meg leginkább, hanem azon, hogy értelemszerűen a Google Android-ot futtató mobiltelefon miket támogat? Hát persze hogy Google alkalmazásokat! Google Search™, Google Maps™, Gmail™, YouTube™, Google Talk™.
Persze a MySpace és a Facebook is könnyen használható a telefonnal, de azért kissé aggasztó, hogy a Google ugyanazt kezdi el szép lassan felépíteni, amit a többi mamut cég összehozott már - mindenki támogatja a saját dolgait. Még a végén szép lassan kétpólusúvá válik az IT világ (nem szeretnék magyar politikai hasonlattal élni
).
Persze ettől még a Samsung telefonja biztos nagyon jó, ha valakit érdekel, akkor a Samsung Galaxy Spica (I5700) névre keressen rá.
20 Nov
Az iPhone biztonságról
iPhone Security: Worms, Jailbreak Exploit, No Regrets
http://www.cio.com/article/507726/iPhone_Security_Worms_Jailbreak_Exploit_No_Regrets
Már fel is törték a Windows7 aktiválási folyamatát
Microsoft Outwitted By Hackers Bypassing Windows 7 Activation
Hackers have figured out how to sidestep Windows 7’s activation process, continuing a long-running battle with Microsoft, which has blocked such tactics in the past.
http://www.cio.com/article/507865/Microsoft_Outwitted_By_Hackers_Bypassing_Windows_7_Activation
20 Nov
Ergonómia: csak asztal és szék már kevés
Ergonomics: Get Help to Avoid the Pains of Cubicle Life
A study finds that just buying ergonomic desks and chairs isn’t enough; setup and adjustment by a professional ergonomist is essential.
http://www.cio.com/article/507827/Ergonomics_Get_Help_to_Avoid_the_Pains_of_Cubicle_Life
Két új cég megpróbálja megváltoztatni az SAP projektek menetét
Startups Trying to Change the SAP Consulting Game
http://www.cio.com/article/507901/Startups_Trying_to_Change_the_SAP_Consulting_Game
Mi számít igazán az outsourcingban?
What Matters Most in Outsourcing: Outcomes vs. Tasks
http://www.cio.com/article/507395/What_Matters_Most_in_Outsourcing_Outcomes_vs._Tasks
Legutolsó hozzászólások