a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
31 Aug
A Firefox mobil böngészőit fejlesztő csapat egyik tagja, Ian Barlow blogjában mutatta be, hogy milyen lesz a program Honeycomb, azaz Android 3.0 operációs rendszerre optimalizált változata. Az előzetes tervek szerint a kinézete az Android minimalista felületével összhangban nagyon kevés állandó elemet tartalmaz majd. Ennek ellenére a Firefox ismerős elemei visszaköszönnek róla, mint például a nagyméretű Vissza gomb, vagy a böngészőfülek alakja.
Az említett böngészőfülek fekvő állapotban a képernyő bal oldalán egy külön sávban kapnak helyet, álló helyzetben pedig a címsor melletti kis lenyíló menüből érhetők el. Szintén benne lesz a programban az asztali gépekről megismert kombinált menü, amely a könyvjelzőket és az előzményeket tartalmazza egy helyen. Természetesen a táblagépes változat képes ezek szinkronizálására is a program más helyeken futó változatával.
Forrás: Ian Barlow
15 Aug
A Mozilla az ígéreteknek megfelelően tényleg felgyorsította a Firefox böngésző fejlesztését, méghozzá annyira, hogy három nappal a holnapi megjelenési dátum előtt elérhetővé vált a hatos verzió. Ennek újdonságai nem annyira látványosak, talán csak egy vonatkozik a program felhasználói felületére, mégpedig az, hogy mostantól az aktuális szerver neve kiemelésre kerül a címsorban. A program androidos változata ennél több új dolgot kapott, méghozzá egy új kinézetet az operációs rendszer 2.3, azaz Gingerbread változata alatt, javított képátméretezést és ami talán a legfontosabb, hogy gyorsabb lett és kevesebb memóriával is beéri.
A hivatalos megjelenés holnap lesz, de a böngésző már most letölthető a Mozilla ftp szerveréről.
Forrás: Engadget
2 Aug
Igen érdekes online felmérést készített az AptiQuant cég, méghozzá több mint 100 ezer felhasználó részvételével. Az Intelligencia-teszt eredményét összevetették azzal, hogy annak kitöltője milyen böngészőprogramot használ. Ennek eredmény pedig az volt, hogy az Internet Explorer felhasználói rendelkeznek a legalacsonyabb intelligencia-hányadossal.
25 Jul
Megszűnteti a Firefox alá gyártott Google Toolbar eszköztár támogatását a Google. Egészen pontosan az új, ötös sorozatú böngészőjét, a korábbi változatok támogatása megmarad. A cég indoklása szerint a Firefox 5 már kellően modern böngésző rengeteg tudással, ezért az eszköztárra sincs hozzá szükség. Akik használták, azoknak nem kell elkeseredniük, hiszen azt a Google hasonló funkciókat tartalmazó böngésző-beépülőket ajánlj a felhasználóknak, valamint szemfüles internetezők már megoldották, hogy mégis telepíteni lehessen Firefox 5 alá.
A támogatás megszűntetésének valódi oka azonban nyilván a Google saját böngészőjének, a Chrome-nak a sikere, ezzel a lépéssel a Firefox felhasználók elhódítása a cél.
Forrás: Engadget
15 Apr
Azon Windows Vista felhasználók, akik az Internet Explorerrel böngésznek és meg vannak elégedve vele, azok valószínűleg haragudni fognak egy kicsit a Microsoftra.
28 Oct
Érdekes összeállítást és elemzést készített a Neowin weboldal arról, hogy vajon mekkora hatása van a februártól a Windows 7-ben megjelenő böngészőválasztó képernyőnek. Ez az operációs rendszer Európában futó változatain jelenik meg és véletlenszerű sorrendben ajánlja fel a felhasználóknak a különböző böngészőprogramokat. A terv az volt, hogy ezzel talán sikerül Internet Explorer részesedését egy kicsit megnyirbálni, hiszen a vélekedés szerint az azért volt olyan magas, mert a Windows-zal együtt érkezett.
25 Aug
Kis csúszás után tegnap jelent meg a Mozilla Firefox 4 böngésző negyedik bétaváltozata, de nem muszáj sietnünk a telepítésével, hiszen a tervek szerint már most pénteken jön a béta 5.
6 Aug
Igen érdekes adatot tett közzé a Mozilla. Mint közismert a cég már hat éve pénzjutalmat ad azon felhasználóknak, akik egy addig fel nem fedezett biztonsági résre hívják fel a fejlesztők figyelmét. A 2004 óta tartó akcióban a legelején 500 dollárt fizettek a hibákért, ezt az összeget nem is olyan régen felemelték, most egy kritikus sérülékenység felfedezéséért akár 3000 dollárral is gazdagabbak lehetünk. A program elindítása óta 80 felhasználó több mint 120 hibát küldött fel a fejlesztőknek.
15 Jul
A cég egy blogbejegyzésben írt a Mozilla Sniffer kiegészítőről, amely belépési információkat lopott, amikor a felhasználó különböző weboldalakat látogatott meg. A Mozilla szerint öt hét alatt körülbelül 1800-an töltötték le a kártékony böngésző beépülőt. Természetesen a Sniffert azóta eltávolították a letöltések közül, sőt akinél még mindig fel van telepítve, azok figyelmeztetést kapnak, hogy távolítsák el gépükről.
29 Jan
Az Oracle kezében bizonytalan a Java jövője
Ugyanúgy elboldogulna a Java közösség az Oracle irányításával, ahogy a Sun Microsystems alatt? A Java termékek terjesztői megosztottnak tűnnek a kérdést illetően.
http://www.computerworld.com/s/article/9147460/
Az Amazon kiadott egy SDK-ta Kindle tartalmak szerkesztésére
Csütörtökön jelentették be a Kindle Developement Kit-et, amely a szoftverfejlesztők számára lehetővé teszi az aktív tartalom szerkesztését és feltöltését a Kindle vezeték-nélküli olvasóra.
Legutolsó hozzászólások