a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
20 Sep
Bár még nagyon kevesek számára elérhető, de mindenképpen érdemes beszámolni róla, hogy egy nyárnyi tesztelés után kikerült bétaállapotából a Google Wallet szolgáltatása. Ez jelenleg csupán a Sprint Nexus S 4G telefonok tulajdonosai számára használható, közülük is csak azok próbálhatják ki, akik rendelkeznek Citi MasterCarddal, vagy a Google saját feltöltő-kártyájával. Akik megfelelnek mindezen feltételeknek, azok egyszerűen az NFC-kompatibilis mobiljaik hozzáérintésével fizethetnek a MasterCard PayPass technológiával felszerelt termináljain.
A Google tervei szerint hamarosan a Visa, Discover és American Express kártyatulajdonosok számára is elérhető lesz a szolgáltatás, reméljük előbb-utóbb hazánkban is használható lesz, hiszen még a kártyás fizetésnél is kényelmesebbnek tűnik.
Forrás: TechConnect
26 Aug
Azt már megszokhattok, hogy a Google új technológiái először a cég saját böngészőjével, a Chrome-mal működnek együtt. Így volt ez a hangos kereséssel, amely immáron a keresőóriás Google Maps térképszolgáltatásában is eljutott. Hátránya, hogy egyelőre csak tényleg Chrome felhasználók számára elérhető és közülük csak azok használhatják, akik az Egyesült Államokban élnek. Működése egyébként teljesen hasonlít a „hagyományos” hangos keresőre, a sáv jobb oldalán lévő mikrofonra kell kattintani és bemondani a keresett helyet.
Reméljük a Google a működését hamarosan kiterjeszti a többi böngészőre és országra is.
Forrás: TechConnect
18 Aug
Elég sokáig tartott, de a Google végre frissítette az Android operációs rendszeren futó natív Google Reader alkalmazást. Az RSS olvasó szoftver 1.0.1 változata Android 3.0 támogatást kapott, így a táblagépek tulajdonosai két részre osztott, jól áttekinthető kezelőfelülettel gazdálkodhatnak. Ez nem jelenti azt, hogy a mobilosok kimaradtak az újításokból, őket is egy javított, letisztultabb kinézet várja.
Igazán érdekes újdonságok nem kerültek bele a programba (ezt jelzi a verziószám minimális emelkedése is), de mindenképpen említésre méltó, hogy a bejegyzéseket mostantól egyszerűen meg tudjuk osztani közösségi oldalakon, valamint lehetőségünk van későbbi olvasásra megjelölni őket.
Forrás: Engadget
25 Jul
Megszűnteti a Firefox alá gyártott Google Toolbar eszköztár támogatását a Google. Egészen pontosan az új, ötös sorozatú böngészőjét, a korábbi változatok támogatása megmarad. A cég indoklása szerint a Firefox 5 már kellően modern böngésző rengeteg tudással, ezért az eszköztárra sincs hozzá szükség. Akik használták, azoknak nem kell elkeseredniük, hiszen azt a Google hasonló funkciókat tartalmazó böngésző-beépülőket ajánlj a felhasználóknak, valamint szemfüles internetezők már megoldották, hogy mégis telepíteni lehessen Firefox 5 alá.
A támogatás megszűntetésének valódi oka azonban nyilván a Google saját böngészőjének, a Chrome-nak a sikere, ezzel a lépéssel a Firefox felhasználók elhódítása a cél.
Forrás: Engadget
15 Jul
Aki az internet közelébe merészkedett mostanában, annak nyilván feltűnt, hogy a Google legújabb közösségi szolgáltatása igen népszerű, pedig egyelőre csupán limitált számú felhasználó férhet hozzá. Eddig csupán találgatások voltak arról, hogy mennyien használják a szolgáltatást, de tegnap Larry Page Google-vezér hivatalosan is megerősítette, hogy a Google+-nak máris 10 millió felhasználója van, kevesebb mint három héttel az indulás után. Page azt is elárulta, hogy a felhasználók naponta több mint egy milliárd dolgot osztanak meg egymással és átlagosan 2,3 milliárdszor használják a „+1” gombot. Az igen jó eredmények ellenére, a Google+ még mindig tesztüzemben van, de a cég egyre több és több felhasználót enged közel hozzá.
7 Jul
A Google több mint 11 millió co.cc weboldalt törölt a keresőmotorjának találatai közül, mivel ezeket általában adathalász, vagy egyéb illegális célokra használják fel. A co.cc nem egy valódi másodlagos domain, mint például a co.uk, hanem egy koreai cég tulajdona.
1 Jul
Írtunk már a Google közösségi szolgáltatásáról a Google+-ról, amelynek bevezetésével a cég több oldalának kinézetét is átszabta egy kicsit áttekinthetőbbre. Ezek közé tartozik a Gmail levelező és a Google Naptár (Calendar) is, mindkettőnek jót tett a felület megváltoztatása, szellősebbé váltak az alkalmazások. Az új kinézet egyelőre nem az alapértelmezett, a beállítások alatt a témák között kell kiválasztanunk. A Google által közölt információk szerint pár hónap múlva már mindenkinek az új külső lesz az alapbeállítás.
Forrás: Engadget
30 Jun
Sokak problémáját megoldhatja a Google labs legújabb fejlesztése, a Swiffy. Ez ugyanis meglévő SWF állományokból képes HTML5 alapú verziót készíteni, amely azután modern, Webkit alapú böngészőkön (például Chrome, Safari) mindenféle Flash beépülő nélküli megtekinthető. A Google labs oldalán a technológia már bárki számára kipróbálható, föltölthetjük saját SWF fájljainkat, a végeredményt pedig azonnal kipróbálhatjuk a böngészőben.
29 Jun
Ha van valami, amibe a Google-nek már többször beletört a bicskája, az a közösségi szolgáltatások voltak. Ez persze nem szegi az óriáscég kedvét, az Orkut és a Buzz sikertelensége után megérkezett a Google+, amely tegnap néhány felhasználó számára már elérhetővé vált. Aki a szerencsések között van, az bizonyos Google oldalakon a képernyő tetején lévő fekete színű sáv bal oldalán egy „+You” feliratot talál, erre kattintva juthat el a cég legújabb közösségi szolgáltatásának kezdőlapjára.
Ennek legfontosabb és legérdekesebb újítása, hogy csoportokat hozhatunk létre (a Google Circles-nek, azaz köröknek hívja őket) és részletesen beállíthatjuk, hogy mely megosztott tartalmat mely csoportba tartozó felhasználók láthatnak.
Természetesen a szolgáltatás mobilos képességekkel is rendelkezik, az Instant Upload segítségével könnyedén és gyorsan feltölthetjük képeinket a felhőbe, a Huddle pedig találkozók leszervezésére használható.
A cég szerint a Google+ egyelőre csak limitált számú felhasználó részére elérhető és még rengeteg fejlesztenivaló van rajta.
Forrás: Engadget
10 Jun
A „vajon mikor lesz ilyen nálunk is” kategóriába tartozik a Google Maps újdonsága, amely hét nagyváros valós idejű tömegközlekedési adatait jeleníti meg a térképen. Ez azt jelenti, hogy nem az előzetesen kiadott menetrendet nézegethetjük csak, hanem pontos információkat kapunk, hogy egy adott járat mikor érkezik meg. Ezáltal nyilván könnyebben tervezhetővé válnak az útvonalak és azt is egyszerűen kideríthetjük, hogy futnunk kell-e, hogy elérjük a csatlakozást.
Legutolsó hozzászólások