a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
7 Jul
Úgy tűnik, hogy Prince-nek öregkorára teljesen elment az esze, a Daily Mirrornak adott interjújában hivatalosan is halottnak nyilvánította az internetet. Annyira mérges a világhálóra, hogy zenéit letiltotta a YouTube-ról és az iTunes-ról is, ráadásul saját weboldalát is megszüntette. Az interjúban a zenész az internetet az egykor szebb napokat is látott Music Televisionhöz hasonlította:
„Az internet ideje lejárt. Nem értem, hogy miért kellene odaadnom a zenéimet az iTunes-nak, vagy bárki másnak. Nem fizetnek érte előre és csak idegesek lesznek, amikor nem kapják meg. Az internet olyan, mint az MTV (Music Television). Korábban az MTV nagyon menő volt, aztán egyszer csak eljárt felette az idő. Különben is a számítógépek és digitális kütyüknek semmi hasznuk sincs, számokkal töltik meg a fejedet, ez pedig nem vezet semmi jóra.”
Forrás: Daily Mirror
31 Mar
Egy felmérés szerint a kínai internetezők 4,4 százaléka használja a világhálót mindenféle védelmi szoftver nélkül, ez 0,5 százalékkal magasabb, mint a tavaly mért 3,9 százalék. Ez elsőre nem is tűnik magasnak, de ha azt nézzük, hogy az országban 384 millióan interneteznek, akkor ez azt jelenti, hogy 17 millió olyan számítógép csatlakozik az internetre, amelyet támadók könnyen irányításuk alá vonhatnak és akár illegális dolgokra (például kéretlen levelek küldése) használhatnak fel.
26 Mar
Bátor lépésre szánta el magát az angol The Times és Sunday Times magazin, pénzt kérnek majd az újságok online változatáért. Júniustól egy angol Fontért (300 Forint) 1 napos, 2 Fontért (600 Forint) pedig egy hétig olvasgathatjuk a weboldalaikat. A lépéssel nyilván a nyomtatott változat egyre alacsonyabb bevételeit igyekeznek pótolni.
A francia Le Monde is bevezeti a fizetős modellt, méghozzá egy csomagban a papíralapú újsággal együtt. A kombinált előfizetés az offline és az online változatra 20 Euró lesz az első három hónapban, utána pedig 30 Euró havonta.
A Financial Times olyan megoldással kísérletezik, amellyel az olvasók egy megadott számú cikket ingyenesen elérhetnek és csak azok fölött kell fizetniük, a New York Times pedig egy fix egyszeri díjért teszi elérhetővé a webes változatát.
A kérdés azonban jogos. Vajon életképesek lesznek-e ezek a fizetős oldalak? Hajlandóak lesznek az emberek fizetni a hírekért, amelyeket teljesen ingyen elolvashatnak máshol is? Szerintem nem, ez a jellegű üzleti modell nem lesz működőképes.
Forrás: neowin.net
16 Mar
Remek középkori intézkedésekkel borzolja az új-zélandi internetezők idegeit a helyi kormány (úgy látszik nemcsak nálunk vannak értelmes politikusok), mégpedig azzal, hogy csendesen egy egész országra kiterjedt szűrőt helyeztek üzembe, amely blokkolja az ország lakosaira veszélyt jelentő káros tartalmakat. A szűrőt csak a jelentkező internet-szolgáltatók használják, annak működését a “hivatalos cenzorok” szabályozzák. Ők gondozzák a káros oldalakat tartalmazó fekete-listát is – amelynek tartalma természetesen nem ismert a felhasználók előtt.
A szűrőt, amely nem más, mint a svéd Netclean cég WhiteBox alkalmazása, februárban telepítették mindenféle figyelmeztetés nélkül néhány (önként jelentkező) internet-szolgáltatónál és ennek – érthető módon – nem örülnek a felhasználók. Szerencséjükre a szűrő számtalan sebből vérzik, így például nem képes a titkosított webes forgalom (https) szűrésére és nem alkalmas az email-ek, a fájlcsere, az azonnali üzenetküldők felügyeletére sem. Ráadásul a szűrőt manuálisan tartják karban, sőt még az is elképzelhető, hogy nem minden internetszolgáltató fogja bevezetni. Akkor pedig mi értelme van?
Forrás: Neowin.net
12 Jan
Intel CEO: bemutatja első Moorestown okos telefonját.
A GW990-est az LG Electronics fogja kiadni
A GW990-s várhatóan az év második felében kerül forgalomba mondta CEO-n Paul Otellini.
Az elsőre elég nagynak tűnő készülék végleges mérete egyelőre nem ismert. Az LG szerint 1850mAh-s akkumulátort tartalmaz, amellyel 5 órás 3G böngészést lehet elérni egyszeri töltéssel.
http://www.computerworld.com/s/article/9143420/
Intel: 27 új laptop, és asztali processzor jelenik meg ebben a hónapban
http://www.computerworld.com/s/article/9143478/
CES: Ballmer tablet PC-ken mutatta be a Windows 7-et, de nem esett szó a Courierről
Elmaradt a bemutatója a Microsoft dupla-képernyős e-reader-jének.
Steve Ballmer nem mutatta be a Microsoft Courier nevű tablet PC-jét a tegnap esti CES beszédén.
Ehelyett három másik tableten demonstrálta az érintő képernyős Windows 7-et, melyeket az Asus, az Archos es a HP szállított.
http://www.computerworld.com/s/article/9143258/
Vizió 2020: 10 év múlva nem fog ráismerni az Internetre
2020 Vision: You won’t recognize the Internet in 10 years
http://www.computerworld.com/s/article/9143092/
21 Oct
néhány igazán szép mobilra optimalizált oldal.
http://designerscouch.org/show_article/136/40-mobile-websites-with-outstanding-design.html
21 Oct
lehet ezt mutogatni ügyfeleknek barátoknak szülőknek
11 Oct
Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója azt nyilatkozta, hogy a cégének nem generálnak árbevételt az ingyenes termékek és szolgáltatások. Ballmer ezen a héten Európában járt (Párizsban), ahogy Windows Mobile 6.5-ös mutatta be. A Reuters híradása szerint Ballmer amikor azt firtatták nincs-e hátrányban a cége, hiszen az Android ingyenes, ezt mondta:
Free is not a business model. We are a commercial company, we will look to gain revenue and profit from our activities. You’ll have to ask our competitors if they’ll make money on free things.
4 Oct
A mai naptól elérhető, bárki számára olvasható a saját Twitter újságunk, a TwitterTimes. Ez egy új és érdekes szolgáltatás, ami a Twitterre épít, de szerencsére nem, illetve nagyrészt nem azokra a bejegyzésekre, amik tőlünk származnak, hanem a “barátaink” és az Ő barátaik bejegyzéseire. Így egy nagyon nagy hírfolyam áll össze, mindenféle érdekes hírrel, információval.
2 Oct
Gondoljon csak saját cégére: vajon lehetővé teszi az alkalmazottaknak, hogy irodán kívülről hozzáférjenek a hálózati alkalmazásokhoz és az adatokhoz?
Jelentős megtakarításokat eredményezhet, ha a távmunkások virtuális magánhálózati (VPN) technológiával egyszerű és biztonságos hozzáférést kapnak a céges hálózathoz.
A VPN saját internet (IP) kapcsolatot hoz létre, amely titkosítással és ellenőrzéssel védi a rajta keresztülmenő kommunikációt. Úgy működik, mint egy két helyet összekötő alagút. A VPN-hálózatokkal tetszés szerinti helyszínre kibővíthető a munkavégzés: otthoni vagy távoli irodákra, osztott munkaterületekre, kávézókra vagy bárhova máshova, ahol az alkalmazottak használni tudják laptopjukat, PC-jüket vagy IP-telefonjukat. A megfelelő VPN-megoldással mindez elérhetővé válik.
Legutolsó hozzászólások