a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről
9 May
Már kétszer írtunk a Lenovo ThinkPad X1 noteszgépéről, de akkor még nem tudtunk róla semmi konkrétat – a megjelenési idején kívül. Azóta kikerült az angol Amazon oldalára, ahonnan kiderül, hogy mennyibe kerül (nem lesz olcsó), valamint, hogy pontosan mi is van benne.
6 May
Írtunk már korábban a Lenovo ThinkPad X1 szupervékony és szuper-hordozható masinájáról, amely az előzetes tervek szerint május 20-án jelenik meg. A Mydrivers.com kínai weboldal azonban hozzájutott egy példánythoz, amelyen jól látszik, hogy a gép tényleg megdöbbentően vékony – egészen pontosan 21,5 milliméter.
11 Mar
Reméljük, hogy a jövő iskolásai már nem egy nehéz iskolatáskát, hanem egy noteszgépet cipelnek majd magukkal az iskolába. Az külön öröm lesz, hogy úgy nézi majd ki, mint a Lenovo és az Intel közösen kiadott netbookja.
7 Oct
Különleges mérföldkőhöz érkezett el a Lenovo, a cég büszkén jelentette be, hogy átlépték a 60 millió ThinkPad eladást világszerte. Az IBM még 2000-ben közölte, hogy 20 milliónál járnak (ehhez 9 év kellett, hiszen a ThinkPad sorozat 1992-ben debütált), újabb tíz év elteltével pedig már elérték a 60 millió értékesített készüléket – igaz már nem IBM, hanem Lenovo márkanév alatt.
13 Sep
A zseniális ötletek mindig pofonegyszerűek, ilyen például a Lenovo Power Hub névre keresztelt noteszgép töltője, amely egy USB hubot is tartalmaz, így minden külső eszköz nélkül meg tudjuk sokszorozni a hordozható gépünkön található – gyakran kevés számú – USB kimenetet. A töltő egyébként a ThinkPad modellekhez használható, kompatibilis a 65 és a 90 wattos gépekkel is, az energiaellátásért felelős kábelen kívül azonban tartalmaz egy USB dugót is, amelyet a gépen található szabad USB slotba kell csatlakoztatni.
6 Nov
Az új MS SQL szerver megpróbál új nagyvállalati területekre is belépni
Microsoft preps SQL Server for battle in two enterprise arenas
http://www.computerworld.com/s/article/9140355/Microsoft_preps_SQL_Server_for_battle_in_two_enterprise_arenas
A Novell nagyvállalati social networking, azaz kapcsolati háló portál rendszert fejleszt.
Kíváncsi leszek milyen lesz, a Google Wave-et is integrálták bele.
Novell prepares enterprise social networking suite
http://www.computerworld.com/s/article/9140338/Novell_prepares_enterprise_social_networking_suite
16 Oct
Az IDC legfrissebb adatai szerint a globális PC-eladások 2 százalékkal nőttek a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Ez fordulópontot jelenthet, ugyanis az első negyedben 6,8, a másodikban pedig 2,4 százalékos csökkenést volt kénytelen az iparág elkönyvelni. Az eladásait a harmadik negyedévben több mint 25 százalékkal növeló Acer átvette a második helyet a 8 százalékot meghaladó forgalomcsökkenést elszenvedő Delltől. A listát továbbra is a HP vezeti.
Global PC shipments rose 2.3% year on year in the third quarter of 2009 (3Q09), according to IDC’s Worldwide Quarterly PC Tracker. The increase is an important continuation of recovery from year-on-year declines of 6.8% in the first quarter and 2.4% in the second quarter of this year. Seeing market growth ahead of the launch of Microsoft’s Windows 7 bodes very well for the fourth quarter and next year. All regions except Japan either met or surpassed expectations. Portable PCs continue to account for the majority of volume and growth, with Mini Notebooks are still making a substantial contribution.
29 Sep
A Lenovo már élesben, valós eszközökön kipróbálta a Windows 7-et. (Ami nem meglepő, hiszen már mi is megkaptuk Microsoft partnerként a végleges Windows 7 verziókat.) A Lenovo szerint a Windows 7 produkálja a leggyorsabb bekapcsolást és leállítást.
A ThinkPad notebook-ok és az üzleti felhasználóknak szánt ThinkCentre asztali PC-k 56%-al gyorsabban töltik be a Windows 7 operációs rendszert, mint a Windows Xp-t vagy a Windows Vista-t. A fogyasztóknak szánt IdeaPad és IdeaCentre számítógépek 33%-al gyorsabban indulnak el és 50%-al gyorsabban állnak le.
Legutolsó hozzászólások