blog.center.hu

a közös tudás blogja – informatikáról, termékekről, szoftverfejlesztésről és cégvezetésről, céges ügyekről

Már az Apple a legnagyobb mobilgyártó

Immáron az Apple a legnagyobb mobiltelefon gyártó az IDC és a Canalys piackutató cégek felmérése alapján. A 2011 második negyedévi adatok szerint az Apple a piac 19,1 százalékát birtokolja. A gyártó a tavalyi 8,4 millió helyett idén 20,3 millió készüléket szállított le, ez pedig 141,7 százalékos növekedés. A második helyre a Sasmung jött fel, 380,6(!) százalékos emelkedéssel, a koreai gyártóé jelenleg a piac 17,3 százaléka. Az igazi vesztes a Nokia, amely már csak a harmadik. A finnek a tavalyi második negyedévben még 37,3 százalékon álltak, most pedig már csak 16,7-en. A leszállított készülékeik száma ugyan „csak” 30,4 százalékkal csökkent, de a mobilpiac lényegesen nőtt tavaly óta, ezért olyan nagy a piaci részesedésük csökkenése.

Mobile Market Share 2011Q2

Forrás: Engadget

A Google lett a világ legértékesebb márkaneve

A BrandFinance pénzügyi tanácsadó cég minden évben elkészíti a legértékesebb márkanevek listáját, amelyen idén a Google végzett az élen.

Tovább a bejegyzéshez »

Az IDC piackutató csütörtöki jelentése szerint a harmadik negyedében 90 százalékkal nőtt az okostelefon piac, különösen a Samsung és az HTC eredményeinek köszönhetően. A gyártók összesen 81 millió készüléket értékesítettek, amely 89,5 százalékkal magasabb, mint a 2009-es esztendő harmadik negyedévének 42,8 milliós eredménye. Ha az első három negyedévet nézzük, akkor a 200,6 millió eladott darab 67 százalékkal magasabb, mint a tavaly 119,6 millió.

Tovább a bejegyzéshez »

Dell slams netbooks, sees Windows 7 as a savior

Michael Dell a netbookokról, Windows 7-ről

http://www.computerworld.com/s/article/9139342/Dell_slams_netbooks_sees_Windows_7_as_a_savior

 

Opera delivers Unite beta, touts in-browser P2P

Új Opera béta jelent meg Opera Unite néven, beépített peer-to-peer lehetőségekkel.

http://www.computerworld.com/s/article/9139359/Opera_delivers_Unite_beta_touts_in_browser_P2P

Tovább a bejegyzéshez »

A mobilgyártók fekete napja

Ma elég sok rossz hírt olvastam, olvahattunk a különböző mobiltelefon gyártókról. A Nokia és a Sony Ericcson is komoly árbevétel csökkenésről és 164 millió eurós veszteségről számolt be. A Sony Ericsson harmadik negyedéves árbevétele 2,8 milliárd euróról 1,62 milliárd euróra csökkent év/év alapon. Miközben 14,1 millió darab készüléket adtak el, ami 45%-al kevesebb az előző év harmadik negyedévénél, de a második negyedévhez képest 2%-os növekedést jelent.

A Sony Ericsson a készülékek csúszása miatt bukott ekkorát – ugyanakkor én már tesztelhettem, láthattam egy-két új készüléket (pl. Satio), amik véleményem szerint komoly erőt mutatnak. Ráadásul azt suttogják jön az Androidra épülő okostelefonjuk is valamikor a jövő évben. Egyébként a SE világpiaci részesedése kb. 5%.

Tovább a bejegyzéshez »

Michael Dell szerint a felhasználók csak addig örülnek a netbookoknak, amíg rá nem jönnek, hogy nem elég nagy a kijelző. A második legnagyobb PC-gyártó vezetője szerint a Windows 7, az Office 2010 és a legújabb processzor együtt ismét megszerettetheti a PC-t az emberekkel.

Azért említem ezt itt, mert nagyon egyetértek ezzel a kijelentéssel. Jó a netbook, szeretjük mi is (nagyon sokat adunk el belőle), de a 10″-os kijelző nem való munkára, komolyabb használatra. Én már lassan 10 éve a könnyű és hordozható (ún. ultrahordozható) notebook-ok híve vagyok. Csakhogy min. 4-5 évvel ezelőtt már kézbe vehettem egy 10″-os kijelzővel ellátott HP / Compaq TC1000 névre hallgató tábla PC-t. Ez a tábla gépek egyik első típusa volt, a billentyűzetet le lehetett róla csatolni és akkor maradt nekünk egy 10″-os kijelző, amibe minden bele volt építve, tulajdonképpen a kijelző volt a gép és a billentyűzet a kiegészítője.

Tovább a bejegyzéshez »

Like our blog!


 

February 2012
M T W T F S S
« Sep    
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829  

Itt vagyunk :-)

CENTER.HU on Facebook